ÉFE Akadémia
A tudatos építtetői szemlélet hagyománya hazánkban a legkevésbé sem tekinthető kialakultnak. Ráadásul a vállalkozók piaci vetélkedésében megjelenő emberi felelőtlenség, a szakszerűtlenség és az üzleti mohóság további súlyos veszélyeket jelent a fogyasztókra nézve. Fontos azonban belátnunk, hogy az építkezők biztonságával kapcsolatos problémákat nem lehet megoldani kizárólag állami intézkedésekkel. Nekünk fogyasztóknak is fel kell ismerniük, hogy felelősebb építtetői szemléletmóddal, megfelelő felkészüléssel, tájékozottsággal nagyon sok esetben megelőzhető a károsulttá válás.
Ebben kíván az ÉFE Akadémia segítséget nyújtani, amely az építkezők, illetve építkezés előtt állók számára online információs anyagokkal és szervezett felkészítő előadásokkal igyekszik ösztönözni az érdekeit önállóan is megvédeni képes, tájékozott, tudatos fogyasztói identitás kialakulását.




