ÉFE Hírek

FELHÍVÁS!!!

2012-ben is aknamezőn épít hidat az Építkezők Fogyasztóvédelmi Egyesülete!

Egy építkezés, vagy lakásfelújítás a fogyasztók számára akkora kihívás, mint sikeresen átkelni egy aknamezőn. Ha még össze is jön valahogy, akkor sem biztos, hogy megúszható súlyos veszteségek nélkül. Sajnos rendkívül nagy az esélye annak, hogy rálépünk egy olyan aknára, amelyben a robbanóanyag az emberi felelőtlenség, a szakszerűtlenség, az üzleti mohóság, vagy éppen a megélhetési kontárkodás.

Flórián Zsolt-20101118.jpgAz évek során megismert tetemes mennyiségű fogyasztói panasz alapján az Építkezők Fogyasztóvédelmi Egyesülete megállapította, hogy a legtöbb esetben a törvénysértő vállalkozások piaci magatartásának hátterében a számonkérhetőség hiánya áll. Vagyis az, hogy ezek a vállalkozások a törvényi szabályozás kiskapuit, a jogi procedúra vontatottságát (egy építkezés közepén sem idő, sem pénz nincs az elhúzódó pereskedésre) és a fogyasztók ismerethiányát, tudatosan, és rutinszerűen használja ki arra, hogy kibújjanak a felelősség alól, vagy a profitcsökkentő kötelezettségek teljesítése alól (pl. garancia).

Mindezekhez hozzájön, hogy a gazdasági válság hatására, a visszaeső megrendelések száma pénzügyi problémákat okoz, amelyeket egyes vállalkozások az építtetők pénzének „nem rendeltetésszerű” felhasználásával próbálnak meg orvosolni.

A komoly kihívást jelentő piaci viszonyok között még meghatározóbb szerepet kapnak az ÉFE prevenciós eszközei: az ingyenesen nyújtott Építkezés Mentoráció, az ország bármely pontján elérhető Online Panasziroda, és a fogyasztókat megkárosító vállalkozások tulajdonosait is nyilvántartó rendszer az ÉFE Panaszmentességi Információs Rendszer.

Az eddigi tapasztalatok egyértelműen megerősítik munkánk létjogosultságát. Bár a fogyasztóvédelmi szervezetek részéről általában természetes, hogy rászorult embereken segítenek, mégis különös érzés azzal szembesülni, hogy egy építkezés, vagy felújítás milyen szinten kiszolgáltatottá teheti az embert, ha egyedül kell helyt állnia egy olyan területen, ahol egyáltalán nem rendelkezik az előtte álló feladatok megoldásához szükséges rálátással és kompetenciákkal.

Azt gondolom, nem túlzó az a hasonlat, amely azt mondja, hogy egy építkezés, a fogyasztók számára lassan akkora kihívás, mint sikeresen átkelni egy aknamezőn.

Tehát, ha építkezik vagy felújítaná otthonát, 2012-ben is ÉFE A NYUGODT ÉPÍTKEZÉSÉRT!

Flórián Zsolt Elnök  ÉFE

BOLDOG KARÁCSONYT!

efexmas-20111221.jpg

MOBILKÓD

Böngéssze a nyugodtepitkezes.hu portált a mobilján bárhol, bármikor!

Az Építkezők Fogyasztóvédelmi Egyesülete folyamatossan keresi a legújabb technologiai lehetőségeket, hogy mindig minden körülmények között elérhetők legyenek a NYUGODT ÉPÍTKEZÉSHEZ szükséges hasznos információk.

qr-kodefe-20120129.png

A mobilkód egy a tartalommal vagy képpel szoros összefüggésben lévő webcímet tartalmaz, és arra irányítja át a felhasználót. Egyfajta hidat képez az online és az offline tartalom között. A kódot a sarkaiban található jellegzetes négyzet alakú mezők miatt - amelyek egyébként szintén információhordozók - könnyű szkennelni, és szinte bármilyen szögből fényképezve (akár fejjel lefelé is) könnyedén azonosítható és feldolgozható jelet kaphat az eszköz. A legtöbb mobiltelefon rendelkezik olyan programmal, mely a mobilkód használatát lehetővé teszi.

Mobilkód infó.: www.mobilkod.hu